Nagy Svájci Havasi Kutya Kölyök Eladó
Rendszerint csak akkor ugat, ha az feltétlenül szükséges, de ez alól azért vannak kivételek. Nem szabad kifutóban tartani, mert azt büntetésnek érzi. Társas viselkedése Általában jól tűri a macskák és egyéb háziállatok társaságát, de ehhez persze megfelelő szocializáció is kell. Más kutyákkal gond nélkül megfér, bár a kan néha nyomatékos módszerekkel jelzi a "jelenlétét". "Megvédi" a család gyermekeit, ha azokat bosszantják. A szívesen látott vendégeket barátságosan fogadja, de azért távolságot tart tőlük. Gazdája távollétében figyelmesen őrzi a házat, de az idegenekhez nem közeledik fenyegetően, és nem is ugatja meg őket. Tanítása Nem való bárkinek, annak ellenére sem, hogy nagyon ragaszkodik a gazdájához és a családjához. Erős személyisége van, ezért olyan gazdára van szüksége, aki legalább ugyanolyan erős egyéniség. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy kiegyensúlyozott módon nőjön fel. Tudnia kell, hol a helye, és elég időt kell kapnia ahhoz, hogy kialakítsa a kötődést a család tagjaihoz.
Notice A folytatáshoz be kell jelentkezned. Bejelentkezés a Facebookra
Mindig igazságosan – és persze következetesen – kell bánni vele. A goromba módszerek rossz hatással vannak a jellemére. Mozgásigénye A nagy svájci pásztorkutya szereti, ha sok a dolga. Rendszeres, hosszú, póráz nélküli sétákra van szüksége. Általában szeret apportírozni. Nem hajlamos a csavargásra, és tiszteletben tartja a kert határait. Ha a gazdája mondjuk egy hétig nem ér rá vele foglalkozni, a nagy svájci pásztorkutya ehhez is jól alkalmazkodik. Sok térre van szüksége. A lakás vagy a kert nélküli kis ház nem megfelelő környezet a számára. Alkalmazásai Értelme és nagy munkaszeretete miatt ez az állat sokoldalú és hűséges munkakutyává nevelhető – ha megfelelő gazda foglalkozik vele. Jó teljesítményt nyújthat az engedelmességi próbákon és az egyéb kutyás sportokban is. Mérete és súlya miatt nem alkalmas az olyan sportokra, mint a vadászati gyakorlatok vagy az ügyességi próbák. Forrás:,,
Bemutatás A nagy svájci havasi kutya nagy termetű, nyugodt és kiegyensúlyozott rátságos és jó természetű, ugyanakkor kiváló ő való bárkinek, annak ellenére sem, hogy nagyon ragaszkodik a gazdájához. Erős személyisége van, ezért olyan gazdára van szüksége, aki legalább ugyanolyan erős egyénisé oldalon megtalálhatók számos ország tenyészetei, klubok, llemes böngészést kívánok!
200000ftkörül! appenzeller és entlebuchi pásztorkutya:100000ftkörül! Remélem tudtam segíteni!! Jó kutyázást!! (szaporítótól, mindegyiknek az árát oszd el 2-vel) Szia!! :::::) 2013. 14. 18:52 Hasznos számodra ez a válasz? 5/6 anonim válasza: 0% Mi a Labradort 25 000. - ft-ért vettük. :) Az Arany retriever és a Berni pásztor is ennyi körül lehet. Tudom mert mi is nézelődtünk. Mi is ebből a három fajtából akartunk választani és végül Labrador lett. Azért nem vettünk Berni pásztort mert nem volt meg a kiskutyának a kötelező szőrmintázata. (A Berninek azért kell a minta mert akkor valószínűleg nem fajtiszta. ) 2013. júl. 19:43 Hasznos számodra ez a válasz? 6/6 Hegedus Mate válasza: 0% Nálunk törzskönyv nélkül de tenyésztőtől. Labi r. 10-50ezer ft. Golden r. 10-65ezer ft. Berni p. 25-100ezer ft. gordon sz. 40-100ezer ft. Cocker sp. 5-50ezer ft. Ausztrál kelpie nem nagyon van Nagy Svájci Az se szokott lenni. Appenzeller 50-200ezer ft. És a entlebuchi is ennyibe kerül kb. 2014. jan. 25. 14:06 Hasznos számodra ez a válasz?
Figyelt kérdés labrador retriever golden retriever berni pásztor gordon szetter cocker spániel ausztrál kelpie nagy svájci havasi kutya appenzeller és entlebuchi pásztorkutya 1/6 anonim válasza: 78% 80 ezer és onnan a csillagos égig.... ha érdekel egy fajta kérdezd meg a tenyésztőt. 2013. ápr. 5. 22:10 Hasznos számodra ez a válasz? 2/6 anonim válasza: 68% Drágulási sorrend (az első a legolcsóbb): labi golden cocker spánial berni pásztor gordon szetter ausztrál kelpie nagy svájci havasi kutya appenzeller és entlebuchi pásztorkutya Nem is tudom, szerintem nincs is appenzeller és entlebuchi pásztorkutya tenyésztő Mo-n. Ha jól tudom kelpie tenyésztőből is csak egy van. Mondjuk az ára sok mindentől függ. 22:20 Hasznos számodra ez a válasz? 3/6 A kérdező kommentje: 4/6 anonim válasza: 100% labrador retriever:100-180000ft golden retriever:80-120000ft berni pásztor:120-150000ft gordon szetter: 100000ftkörül cocker spániel:50-70000ft ausztrál kelpie:80000ftkörül nagy svájci havasi kutya:NAGYON DRÁGA!!
Keresi szereto... 3 Ft / db Raylee álmai családját keresi! Raylee fiatal pit bull terrier leányzó Hatalmas szeretet és megfelelni vágyás lakozik benne Labdamániás, imádja a... egyéb Meghosszabbítva: 2021-07-16 0 Ft Német juhász előképzett növendékek! Azonnal elvihetők munkakutya szülőktől 3 hónapos, kiváló ösztönökkel rendelkező, fajtatiszta német juhász szuka... Német juhász Megújítva: 2021-07-15 30 000 Ft német juhász kutyát keresek Német juhász szuka kutyát keresek CSAK fajtatiszta jelegű kutyát törzskönyv nem fontos 6 hónapostól 4 éves korig Német juhász Feladva: 2021-07-15 0 Ft -tól Pomerániai miniatűr kölykök eladó Gyönyörű regisztrált Pomerániai kölyökkutyák Gyönyörű KC regisztrált pomerániai kölyökkutyák Készen áll a 10 hétre.... egyéb Megújítva: 2021-07-15 55 000 Ft Exrta aprócska kék hercegnő! Eladó, fajtatiszta extra mini -nagyon aprócska kék-blue-tan gyönyörű 3-hós csivi kis hercegnő!. Pelusra szoktatva.... Csivava Feladva: 2021-07-15 170 000 Ft Francia buldog Francia buldog kan fedeztetést vállal.
Általános Eladó Nagy svájci pásztorkutya Nagy svájci pásztorkutya További információ Egy csodálatos, intelligens, gyerekszerető kiváló családi és megbízható őr a nagy svájci juhász kutya kan kiskutyák még kaphatók, oltva, féreghajtva, kérésre utlevéllel és chippel ellátva hobbi áron 40000ft-ért., ugyanitt felnőtt kan 4éves törzskönyves, jó természetű alku nélkül 100000ftért eladó:06704064517 Jelenlegi értékelés: 0 Összes szavazat: 0 Hibás hirdetés jelentése 1708 Megtekintések
- Eladó kutya apróhirdetés - Svájci hegyi- és pásztorkutyák
- Nagy svájci havasi kutya kölyök eladó 4
- Webáruház blog - WebShop Labor - A 2 legjobb bérelhető webáruház (és a 3 legnagyobb különbség)
- Huawei watch gt 2 szíj
- Nagy svájci havasi kutya kölyök eladó teljes film
- Nagy svájci havasi kutya kölyök eladó ingyen
- Nagy svájci havasi kutya kölyök eladó es
- Jakupcsek Gabriella férje is belepirult - Lányuk ezt kotyogta ki az esti műsorban - Hazai sztár | Femina
- Nagy svájci havasi kutya kölyök eladó szex
- Íves zuhanykabin - Zuhanykabin | Zuhanykabin
- Totál gáz teljes film magyarul
- Nagy svájci havasi kutya kölyök eladó 2
Pontos leírás a kutyáról A leírásnál is ajánljuk, hogy angolul jelenjen meg! Az angol szöveg mellett maradjon meg a magyar szöveg is, mert így többeknek érthető lesz! A leírás részben lehet hosszabban írni a kutyáról! Ide ajánlott leírni, hogy a kutyus törzskönyves-e, milyen oltásokon van túl, milyen a kutya temperamentuma, és hogy milyen gazdát képzel el neki! Ide helyezhetik el a kennel tulajdonosok a linket a weboldalukról! További tippek
A Wuuff-on található eladó kiskutyák kivétel nélkül tenyésztőktől származnak, akiknek elsődleges célja a minőségi és egészséges kölykök tenyésztése. Ha itt nem látod álmaid kiskutyáját, akkor böngészd a tenyésztői listánkat, és vedd fel a kapcsolatot egy igazi Wuuff-os Nagy svájci havasi kutya tenyésztővel. VÁLASSZ FELELŐSSÉGTELJESEN NAGY SVÁJCI HAVASI KUTYA KISKUTYÁT LAKHELYEDHEZ KÖZEL Egy kiskutya kiválasztásánál általában az egyik leggyakoribb szempont, hogy a közeledben találj rá egy eladó Nagy svájci havasi kutya kölyökre. De előfordulhat, hogy álmaid kiskutyájáért messzebb kell utaznod. Válassz felelősségteljesen, hiszen így biztosíthatod, hogy olyan kiskutyád legyen, aki a legjobban illik hozzád és a családodhoz. Ne engedd, hogy a távolság közétek álljon. A Wuuff-on az összes tenyésztő a legjobbat szeretné kiskutyáinak, így biztos lehetsz benne, hogy segítenek megtalálni a számodra tökéletes kölyköt. A Wuuff-on minden Nagy svájci havasi kutya kiskutya valódi tenyésztőtől származik, aki biztosítja a kölykök számára mindazt, ami az egészséges testi-leki fejlődésükhöz szükséges.