Mikor Halt Meg Petőfi Sándor — Itt A Bizonyíték! Petőfi Sándor Nem Csatában Esett El! - Blikk
Szűcs Gábor a költő elestének legvalószínűbb helyszínét is kikövetkeztette. A könyvben két térkép segíti a topográfiai eligazodást, ezeken a szerző felrajzolta az egyes kulcsszereplők mozgását, valamint a csapatok vonulásának útvonalát is. Az ütközetről szóló tömör összefoglaló segít megérteni a csata főbb történéseit, és Szűcs Gábor bemutatja, hogyan került Petőfi a harctérre, milyen egészségi állapotban volt, illetve elemzi a csapatok harcászati erejét is. Hol nyugszik Petőfi? A kötet szerint a menekülő Petőfi a fehéregyházi csata fő helyszínétől "egy öreg ágyú lövésnyire, a Szöllöhegy nyugati lábánál" elterülő kukoricásban lelte halálát. Az is szerepel a könyvben, hogy nem dzsidával, hanem karddal oltották ki az akkor már fegyvertelen és holtfáradt költő életét. Szűcs Gábor elmondta, hogy a könyv megjelenése óta már többen is megkeresték egy lehetséges expedíció ötletével. "Elmondtam nekik, hogy ehhez milyen szakemberek, felszerelés, engedélyek kellenek, és azt is, a vizsgálatok mit tudnak majd kimutatni, illetve egy lehetséges költségvetést is felvázoltam.
Így halt meg Petőfi egyetlen fia | 24.hu
Kimaradt Petőfi és József Attila a szakiskolai tantervből? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
Download
- Mikor halt meg petőfi sandro magister
- A mai napig misztikum, hol temették el: mit lehet tudni Petőfi haláláról? - Ezotéria | Femina
- Mikor halt meg petőfi sándor online
- Felnőttképzés: 162 év után végre kiderült: így halt meg Petőfi Sándor - EDULINE.hu
- Mikor halt meg petőfi sándor 2
- Mikor halt meg petőfi sándor o
- Hol és hogyan halt meg Petőfi? – a legnagyobb magyar történelmi rejtély nyomában | szmo.hu
- Mikor halt meg petőfi sándor te